A városfejlesztési koncepció (stratégia) lényege

Fontosnak tartjuk idõben rögzíteni jelen munka lényegét. A félreértéseket rögtön az elején kívánjuk eloszlatni azért, hogy az olvasót ne tartsuk abban a tévhitben, hogy konyhakész városfejlesztési receptet tart a kezében, olyan forgatókönyvet, melyet ha oldalról oldalra követ, a végén vezetõként kivezeti ezt a generációt az ígéret földjére. Ilyen Nagykönyvet csak Sepsiszentgyörgy tudna írni, értjük ezalatt a vállalkozókat, műszaki és humán szakembereket, a hivatalnokokat és minden tájékozottabb polgárt. Mi megpróbáltunk ebbõl a Nagy Tudásból meríteni, ami felhalmozva itt van a városban, de senki eddig nem vette a fáradtságot, hogy a felszínre hozza. Nyitottunk egy szűk tárnát ebben a tudáshegyben és felhoztunk néhány érdekesnek mutatkozó tudásásványt a mélybõl, megmutatni, hogy mily szépen játszanak az árnyalataik a napfényben, remélve, hogy ezzel az Eldorádó sejtelmét elhintjük várostársaink fejében és elkezdõdik a Nagy Ötletbányászat és Feldolgozás. Ez a munka fejlesztési koncepció, melynek lényege:

a) Mindenekelõtt leszögezendõ, hogy amikor városfejlesztési stratégiáról beszélünk, sohasem utasításokról vagy jogszabályokról van szó, hanem koncepcióról, amely csak tájékoztatásképpen és nem „elõirányzatként” operál számszerű adatokkal. Sokszor azonban nem is érzi szükségét annak, hogy kvantifikálja a célokat; elegendõnek ítéli a kívánatos tendencia verbális körvonalazását.

b) Másodsorban nem vágyálmok, elérendõ hasznos célok listájáról,
összefüggéstelen halmazáról van szó, hanem olyan – belsõ, konzisztens logikai összefüggések által összekapcsolt – cél- és feladatrendszerrõl, amely egyfelõl az adottságokra és lehetõségekre van alapozva, másfelõl a különbözõ célok és eszközök egymás általi kölcsönös meghatározottságára.
c) A stratégia nem bocsátkozik – a mégoly fontos – részletekbe; nem operacionalizálja (vagy csak egészen kivételes esetben, és csak a kezdõ, taktikai szakaszra vonatkozóan) sem a céljait, sem az eszközrendszerének elemeit, sem pedig a szervezeti kereteket, amelyek a megvalósítás közegéül szolgálnak. A brassói agglomerációba, nemzetgazdaságba (részben külön entitásként elhatárolható erdélyi gazdaságba), a nemzetgazdaság külsõ közegébe való illeszkedésének, az ottani mozgásának, az illeszkedés és mozgás által remélt hasznoknak fõ irányait, elveit, tendenciáit foglalja össze, a haladási irányok és nagyságrendek felvázolásával.

d) Kialakításának, létezésének legfõbb értelme az, hogy rendezõ elvként képes
szolgálni a közép- és rövid távon már igen konkrét irányítási, koordinálási és rásegítési akciókat végrehajtó, a napi piaci nyomások és konjunkturális hullámverések által „elborított” gazdaságvezérlés, külkapcsolat-szervezés, vállalati és városi gazdálkodási stílus – és a többi gazdasági feladatokkal küszködõ kirendelt kormányhivatal tevékenységének, valamint a cégek üzletpolitikájának. Itt a logika visszakanyarodik az a) pont alatt hangsúlyozott „koncepció-elvhez”: a városi gazdaságfejlesztési stratégiának azért nem szabad még csak kacérkodnia sem a direktivitással, mert ebben az esetben a napi gazdaságirányulásnak és a vállalatok piaci (külpiaci) viselkedésének nem iránytűje lesz, hanem mágneses anomáliája, nem abban fog segíteni, hogy a napi politikai - gazdasági - piaci irányváltoztatásra kényszerítõ „lökdösõdések” elviselése közben mégis lehessen tartani valamilyen, a régiógazdaság számára hasznos távlati irányt, hanem el fog bátortalanítani attól, hogy az adott taktikai helyzetben megtehetõ, lehetséges, hasznos lépések megtétessenek. A városi gazdaságstratégia akkor van helyzete magaslatán, ha a vállalati viselkedés és a valamilyen féle fajta helyi gazdaságirányítási taktika reflexeit egy alaplogika szerint tudja terelni.

A stratégiának még leírtnak sem kell lennie, amennyiben a gazdaságszervezés különbözõ műhelyei, erõközpontjai, valamint a gazdasági összrendszer és a vállalatok között működik egy folyamatos, termékeny, kölcsönös információs és érdek-, valamint törekvésegyeztetési kapcsolatrendszer, amelyben kiforrnak a távlati célok, kialakulnak a koordinációs és kompenzációs módszerek (érdeksérelem esetére), általánosulnak a követendõ célok és alkalmazandó módszerek - vagyis létrejön egy értelmes szinkron.

A stratégia nem a jogokat és kötelezettségeket kell hogy tartalmazza, hanem egy olyan dokumentum kell legyen, amely kifejezi az érdekek és gondolkodásmódok szinkronját, nem városi tanács határozatban kell rögzítenie az elérendõ célt, hanem a szakma, a vállalatirányítók és a városi döntnökök szabadon és érdekharmonizáció alapján kialakított közös gondolkodási, vezetési és városirányítási-gazdálkodási stílusa kellene legyen.

Ezért a stratégiának - akár írott formát ölt, akár csak az agyakban van bevésve - öt alapkérdésben kell valamilyen reális választ adnia:

1. Melyik az a kapcsolatrendszer, azaz áruforgalom, termelési tényezõ és vagyonáramlás, ellenirányban jövedelemáramlás, valamint viszonylati szerkezet és beilleszkedés a hazai és nemzetközi szervezeti rendszerekbe, amely megfelel a városi gazdaság meglévõ és elérhetõ versenyképességének és jövedelemtranszferáló, valamint -indukáló lehetõségeinek?

2. Milyen hazai növekedési, szerkezetfejlõdési, műszaki- és üzleti fejlõdési dinamizmus szükséges ahhoz, hogy realizálni lehessen azt a lehetõ legnagyobb többletjövedelmet, amely a helyi adottságokra épülõ kapcsolatrendszerbõl kihozható ?

3. Milyen vállalati és milyen gazdaságszervezési magatartás kialakítása szükséges ahhoz, hogy a gazdaság gyakorlati viselkedése beálljon a többletjövedelem elérésére?

4. Melyek a városgazdaság jelen idõben is észlelhetõ és prognosztizálható gyenge pontjai, feszültségei, amelyek veszélyeztetik nemzeti és nemzetközi piaci pozícióját és ezzel együtt a beilleszkedéstõl remélt többletjövedelmet; milyen negatív visszacsatolási
folyamatok beindulására van esély a gazdasági, környezeti hatások és a városi gazdaság megrendülése között, milyen biztonsági és tartalékrendszerek kiépítése szükséges e hatások minimalizálásához ?

A városfejlesztési stratégia tehát egy rugalmas koncepciórendszer, amely rendezõ elvként szolgál a gyakorlati gazdaságszervezési és vállalati üzletpolitikai tevékenységhez, másfelõl meghatározza a gazdaság jövedelemtöbblet reményében végrehajtandó kapcsolódásának fõ irányait és minõségét a hazai és nemzetközi piacokhoz, a gazdaság elsõ változtatási szükségleteit az optimális kapcsolódás érdekében, valamint a vállalati és gazdaságszervezési magatartás iránti követelményeket, igen gondos figyelemmel a vészhelyzetek kivédésére.

Hosszú távra szól, vagyis olyan idõszakra, ahol a termelõerõk fejlõdése és a tõkék megtérülése már jelentõs szabadságfokot enged meg az elõrelátás számára, viszont a prognózisok bekövetkezési valószínűsége is elég nagy kockázatú: ezért is van szükség a vészhelyzetekre való felkészülésnek.

Dénes Judit - Dénes István
Sepsiszentgyörgy, 2000. január 7.