Prognosztika
A tevékenységi szegmensek oldaláról
Ezek nem egyformán determinálják a fejlesztési stratégiát,
több kategóriába sorolhatjuk őket
és azért soroljuk fel az általános jellemzőiket is, mert ebből
inkább kihámozható az ágazatok
versenyjellege és ezen kompetíció játéktere:
1.) Olyan adottságokhoz tapadó tevékenységek,
amelyek több generációra előre determináló
hatással vannak a gazdaságra; ide értem a háromszéki idegenforgalmat,
mezőgazdasági struktúrát és adottságrendszert, az élelmiszeripar
nagyobb méretű vállalatait, építőanyag-kitermelést, erdészetet
és deszkavágást. Ide lehet majd sorolni, ha kialakulhat, a
háromszéki iparművészet is. Ezek a területek több hosszú távú
gazdaságpolitikai perióduson keresztüli ellenhatást vagy kompenzáló
fejlesztést követelnek meg abban az esetben, ha a gazdaság
a jövőben fel akarja váltani őket más irányzatokkal, ellenkező
esetben pedig kötelező folyamatos gondoskodást, mivel elsorvadásuk
pótolhatatlan a gazdaság számára akkor is, ha valami oknál
fogva nem soroltatnak a leghasznosabb jövedelemgeneráló területek
közé. Itt is több részlet kell.
2.) Egy-két hosszú távú periódus alatt fel vagy visszafejleszthető
– azaz nem
„végzetszerűen” determináns – területek: Ezek a gazdaságban
erősen meghonosodott műszaki
kultúrák mentén kialakuló ágazatok:
- a berendezések drágák és nem túl flexibilisek (pl. Iame,
Imasa repeszdarabok)
- a berendezések noha drágák, de flexibilisek, átállíthatók,
viszont az emberi szaktudás
egy elég szűk sávban mozog (pl. Imasa, ugyanakkor az emberek
szaktudása az előbbi
kategória helyett inkább ide sorolnak be).
Az előbbi esetben az említett vállalatok vagyonát képező géppark
köti meg a kezet: vagy
újra kell integrálni a termelésbe, vagy el kellene adni és
olyan gépeket kellene vásárolni, ami
gyorsan termelőre fordulna, a Iame esetében perspektívát tévesztett
autóalkatrész összeszerelő
részleg inkább egy későbbi kategóriába tartozik, ami azonban
egyáltalán nem csökkenti azokat a várható társadalmi feszültségeket,
amelyeket a 2000-2002 periódusban 750-800 ember elbocsátása
fog okozni (Vigyázz Tanács, apad a büdzsé!).
Az említett két vállfaj közül az, amelyik flexibilisebb berendezésekre,
de markáns
meghatározott szaktudású emberi tényezőre alapozódik, érzékelhetően
rugalmasabb alkotórésze a szerkezetnek, mint az, amelynek
óriási értékű termelőapparátusa kizárólag egy valaminek a
tömeggyártására alkalmas (Iame villanymotor !). Amíg a módosítási
szükségletek az adott műszaki tudássávon belül maradnak (pl.
nem kapcsolószekrényt kell gyártani, hanem reduktorokat, motorelemeket),
addig ez a fajta szerkezeti elem igen mozgékony tud lenni,
noha felszereltségi viszonyai alapján lomhának hinnők. A másik,
a Iame Rt. pedig úgy tudja növelni a kibocsátási rugalmasságát,
ha növeli tömeggyártási technológiáinak átállíthatóságát:
robotizál, automatizál és ezek programbefogadási készségét
szélesíti, a gyártósorok átszervezhetőségét könnyíti.
3.) Középtávon jelentős termékváltásra és/vagy
technológiai nemzedékváltásra alkalmas
területek: ide tartozik a szofisztikáltabb feldolgozóipar
(gépipar, elektronika, vákuumtechnika,
műszergyártás, valamint az ún. könnyűvegyipar) legtöbb ágazata.
Ez a kategória sokban hasonlít az előző csoporthoz, vagyis
itt is megvan a tömeggyártásra alapozódó területek és a kissorozatú
gyártásra berendezkedők közötti érzékelhető eltérés: viszont
a fajlagos beruházásigény nagyságrendekkel alacsonyabb, mint
a második csoportban, ezért gyorsabb a megtérülés, hamarabb
újralikvidizálódik a tőke, így rövidebb időközökben áll a
gazdaságfejlesztés rendelkezésére e szektor a nagyobb változások
előrejelzésére illetve generálására. Ez egy fontos ismérv,
mivel a Iame autóvillamossági részlege, az Imasa kis repeszdarabok
és az Imasa romjain újjáalakuló vállalati aszteroida gyűrű
mind ebbe a kategóriába sorolható be. Ez azért is fontos területe
a gazdaságfejlesztési helyi koncepciónak, mert ezen csoportban
szereplő cégek fogják realizálni a
legnagyobb hányadú hozzáadottértéket.
4.) A városban van olyan szegmense a gazdasági palettának,
amelyben a technológiai
változások és a termékkibocsátás minőségi változásai is apránként
mennek végbe, viszont a
mennyiségek gyakran hektikusan ingadoznak, az egymástól műszakilag
nem különösebben
különböző termékek felszíni sokfélesége csaknem a végtelent
súrolja – mindemellett a fajlagos
beruházásigény csakúgy nem különösebben magas, mint a fajlagos
K+F-igény. Itt a gazdasági élet szempontjából is jelentős,
külgazdasági viszonyok generálta változások javarészt egy
középtávú perióduson belül – valahol a rövid és középtávú
időhorizont határán – végbemehetnek. A hagyományos könnyűipar
(textil-, ruházati-, bőr-, bútor-, vegyesipar stb.) és az
élelmiszeripar egy része ebbe a kategóriába tartozik (inkább
csak mechanikai jellegű, egyszerűbb felszereltségű üzemekről
van szó: kis tejfeldolgozók, kis vágóhidak, csipszpörköldék
stb.).
E szektor gazdaságirányítást hosszú távon determináló hatása
már csak nagy tömegében van
(lásd készruhaipar Kézdivásárhelyen és Székelyudvarhelyen).
Egy hagyományosan könnyűiparra specializálódott régió, vagy
város rövid idő alatt ettől messze eltérő szerkezeti profilra
csak „betanított munkási” szinten tud áttérni. Elég kitaposott
átjáró alakult ki viszont a textil-ruházati ipar, valamint
a villamosipari, mikroelektronikai szerelő tevékenység között,
ti. mindkettő alapjában a betanított nevetségesen olcsó női
munkaerőre épül, fajlagos beruházásigénye sem merőben tér
el egymástól. Bármelyikük és a szerszámgépipar között ilyen
átjárás inkább csak olyan értelemben képzelhető el, hogy lerombolják
majd a megszüntetendő ruházati-ipart, munkanélkülivé teszik
majd a személyi állományt, és a kiiktatott ágazatok sóval
behintett helyén a nulla ponttól kezdve felépül a szerszámgépgyártás,
valahonnan szerzett termelési tényezőkkel.
5.). A gazdaságfejlesztésnek a legnagyobb
mozgástért enged a vállalkozások azon
„folyékony” hányada, amely rendszerint igen alacsony fajlagos
tőkebefektetéssel, alapvetően
munkaerő-tartalék (szakképzettségi igény nélküli) mozgatásával
működik, mintegy a
nemzetgazdaság pórusaiban keletkező hosszabb-rövidebb ideig
tartó piaci igények kielégítése
céljából. Ez a hányad elégíti ki a konjunktúracsúcsok keresletét
a kevésbé igényes termékekből és szolgáltatásokból. A szektor
külgazdasági jelentősége minimális, az országon belüli kereskedelemben
azonban számottevő. Akkor kerül előtérbe, ha alulfejlettsége
akadályozza a gazdaságot az exportkonjunktúra kiaknázásában,
vagy – nehezebb időkben – az import hazai termékekkel való
helyettesítésében.
Akkor is kiemelkedik a közömbösség félhomályából, ha pl. a
gazdaság ütőképes szektoraiba
becsalogatott külföldi tőke nem oda áramlik, ahová a gazdaságpolitika
szánta, hanem ellepi ezt az amorf közeget, mesterségesen felduzzasztva
a kínálatot, kiszorítva innen a helyi és hazai tőkét, letarolva
a piacot és – végül is – kihurcolva a könnyen szerzett jövedelmet
az amúgy is jövedelemhiányban szenvedő régióból.
Tehát a gazdaságfejlesztési koncepció alkotáskor figyelembe
kell venni, hogy a
gazdaságfejlesztési mozgástér annál determináltabb (szűkebb),
minél nagyobb az elsőnek és
másodiknak említett szegmens a szerkezetben és annál kevésbé
korlátozott minél magasabb a
negyediknek és ötödiknek említett szerkezeti súlya. Igen ám,
de a gazdaság adottságainak ésszerű kiaknázására építő politika
a tartós (járadék-jellegű) átutalt-gerjesztett (transzferált-indukált)
jövedelmeket keresi a nemzetközi, városunk esetén a nemzeti
piacba való beépülésekor is. Ez a követelmény pedig az olyan
képződmények túlsúlya felé nyomja el a gazdaságot, amelyek
az elsőmásodik kategóriában a tevékenységek egymást kiegészítő,
széles skáláját adja (városunk esetén a kiegészítés a Brassói
Agglomeráció, és Székelyföld szintjén valósulhat meg). A nemzetközi
piacokon kiépült keresleti és árviszonyok is egyértelműen
ebbe az irányba mutatnak: a kreativitásból és magas fokú szaktudásból
származó „agyjáradék“ – amelyet a XX. sz. végi nemzetközi
piac nemcsak teljes mértékben elismer, hanem valószínűleg
túl is értékel – a második és harmadik említett szektorokban
koncentrálódik. Ezért aztán a külgazdasági stratégiának (városunk
esetén ebbe beleértem a Brassói Agglomeráción és Székelyföldön
kívüli nemzetgazdasági hányadot is) tanácsos kalkulálnia:
mivel nyer többet, a szerkezetmozgatás időbeni rugalmasságával,
vagy az indukált és transzferált jövedelmek fajlagos nagyságával
?
Nálunk mivel a vállalatok mozgástere kicsiny, s mind városi
mind nemzetgazdasági szinten
is forráshiánnyal kell számolni, nem tehetünk mást, mint a
meglévő szerkezeti elemekre
(vállalatokra) és a kialakult kibocsátási palettára, minőségre,
műszaki színvonalra alapozni. Minden, a rövid és félközéptávú
„szlalomozást” nehezítő szerkezeti elem tényleges akadályként
mered a helyi gazdaságfejlesztési politika elé; bosszantó,
bénító, ha csak egy mód van rá: akadályként kiküszöbölendő.
Csak egyedül ez az érv is érthetővé teszi. a városi és megyei
tanácsok fagyos közönyét az Imasa, Textilgyár, Iame, Covalact
sorsának alakulására nézve (nem is említve az adminisztratív
érdekhiány késői feloldását: szjá lebontás). A többi gazdaságpolitikai
érintett pedig adminisztratívan és szemléletmódjában korlátozott
az érdemi beavatkozás lehetőségében, de erről később részletesebben.
|
