Prognózisok, melyekre felfűzhetőek a stratégiai akciók - Dénes Judit


A menedzsment és gazdasági elit várható magatartása

Az agrárvállalkozók jövőbeli pályáját illetően azt lehet mondani, hogy vállalkozásukban
újabb gazdasági ugrás nem várható, a mentalitásban rejlő okok miatt nem képzelhető el, hogy
áttérnének a szerkezet átszervezésére, farmosításra racionalizálásra. A lassú és biztos gyarapodás, esetleg stagnálás hívei. Továbbra is csupán 2-5 bedolgozóval fognak működni, a tőke átcsoportosítása, más jellegű befektetése nem valószínű. A típushoz tartozók száma nem növekszik, mert az előnyös indulások, a nagy ugrások kora lejárt.

Amíg a családfő képes ellátni az „első munkás” feladatkörét, addig ez a modell érvényben
marad, a fiatalok új elképzelései nem juthatnak szóhoz. Mivel ezek a vagyonok nemcsak a falu,
hanem a kistáj szintjén is jelentősek, a mai családok háttérbe szorulásával több mint bizonyosan más irányú befektetések alapjaivá válnak. Pillanatnyilag legfontosabb szerepük az, hogy a falu szemében legitimálják a kezdeményezés és a szokatlan méretű vagyonfelhalmozás gyakorlatát.

Jelen formájukban ezeknek a vagyonoknak közvetlen fejlesztő hatásuk (munkahelyteremtés,
pénzforrás szorgalmazása, termékforgalom fellendítése stb.) nem lesz. Az ilyen típusú vállalkozások nem annyira gazdasági, hanem sokkal inkább mentális csomópontokként működnek. Röviden értelmeznünk kell az előző pont zárómondatát. Ebben a sok szempontból kvázi archaikus régióban az ilyen mentális csomópontoknak az ún. társadalomélénkítő hatása sok esetben nagyobb lehet, mint a tényleges gazdasági fejlesztési kísérleteké vagy ösztönzéseké. Ezek a vállalkozások ma a figyelem középpontjában állnak, s ez valamiféle barométer szerepet kölcsönöz nekik. A falu tolerálja a vállalkozási kísérletet, de szeretné látni, hogy mi történik vele. Ez az összetett figyelés egyfajta kollektív nyomás, amely észrevétlenül ugyan de visszahúzó, fékező erőként működik a vállalkozásokra nézve. Falusi környezetben az ilyen vállalkozás „nem igazán szabad”. Ezért sem lehet az elitképződés műhelye, maga a létrejött anyagi bázis viszont a családi erőviszonyok átfordulásával a fiatalokat egyik napról a másikra gazdasági elitté teheti. Ezek a fordulatok ma zajlanak és várhatóan a közvetkező tíz évben lejátszódnak.

A falusi volt nagyvállalkozó korábban bevált gyakorlata ma egyértelműen nem életképes, a
család elitszerepe és a vagyon centrális pozíciója azonban a falu társadalma számára megmarad. A vállalkozás köré halmozódott korábbi negatív minősítések elmaradnak. A falu társadalma a belső törést, a stratégiaváltást nem látja, ezért továbbra is elitként kezeli ezeket a családokat. A típusról alkotott „kép” és a család útja elvált egymástól, de ez kívülről nem látszik. Az induló vagyon elég nagy ahhoz, hogy a fiatalabb nemzedék a stratégiaváltást – akár részleges bukások, sikertelenségek árán is -- véghezvigye. Várható, hogy a vagyon kilép a falusi környezetből (lásd fiatalok). A családfő elitszerepet adott át a családban s ez a magatartás szintjén érvényesül. A vagyon mai működésének, mint vállalkozói modellnek, rögzíthető hatása a falu társadalmára nincsen, a falusi fiatalok számára a család által képviselt elitszerepnek (fellépés, magatartás, fogyasztás) van modellértékű funkciója. Mivel ez a vagyon – a belső stratégiaváltás okán – leszálló ágban van, ezeknek a családoknak másokra is kiterjedő kezdeményezői szerepe, munkahelyteremtő funkciója a közeljövőben nem lesz.

Az eddig elmondottak alapján azt mondhatjuk, hogy a falusi fiatal vállalkozók száma lassú
növekedést fog mutatni. A falu társadalmában játszott szimbolikus szerepük tovább fog növekedni s ez a növekedés nem lesz feltétlenül az anyagi gyarapodás, a vállalkozói eredményesség függvénye.

Maguk a vállalkozások azonban várhatóan stagnálni fognak, számítani lehet egyeseknél a
vállalkozás szüneteltetésére is. A sikeresebbek vagy profilt váltanak (a mindent veszek, mindent
eladok magatartását felváltja egyfajta specializálódás), vagy pedig legalább részben megpróbálnak majd bejutni a városba. Nem fognak ragaszkodni a faluhoz, ha tehetik egyfajta közvetítő szerepet vállalnak fel a város és a falu között. Ez a közvetítő szerep a falu társadalmának a mai tehetetlensége és a kisvárosok erőteljes mobilizálódása okán (ez a szakadék a következő években egészen biztosan mélyülni fog!) kifizetődőnek ígérkezik. Ez a tendencia a főutaktól félreeső településeken inkább érvényesül, a városközeli falvakban ez a közvetítői szerep szükségtelen lesz.

A fiatal vállalkozók ma még nem gyakorolnak látványos hatást a falu társadalmára, azonban
a fentiekben jelzett speciális közvetítő szerepük (nemcsak árut, hanem információt,
magatartásmodellt, kapcsolatteremtési kultúrát is közvetítenek a maguk kezdetleges módján) már ma is érvényesül. Ez a szerep egyre nagyobb hatást fog gyakorolni a falura. Ehhez a közvetítő szerep alapos elemzésére lenne szükség, különös tekintettel arra a tényre, hogy e régió faluja a kulturális minták síkján minden változtatást erőteljesen fékez. Ettől függetlenül elmondható, hogy a fiatal vállalkozók e szűk rétege mindenképpen az elitszerepek felé tart, s ezt szimbolikus síkon várhatóan hamarabb el fogja érni, mint anyagiakban. Tőkéjének jelentős részét a kapcsolatok, a szervezési képességek alkotják, amelyeket falusi környezetben könnyen át lehet fordítani pénzzé. Közelebbről kell ezt a réteget megvizsgálni ahhoz, hogy városi társaikkal szembeni esélyeiket fel lehessen mérni.

A független vállalkozói szerepkörben tevékenykedő volt vezetőknek tekintélyes egyéni
tartalékaik vannak, s vállalkozásaikban is igen sok „pazarló” mozzanat, illetve a kis
forgalomképességű tartalékok túlsúlyban vannak. Az ilyen jellegű tartalékolási igyekezet
egyértelműen szocialista vonás. Jövőbeni útjukat ez a két komponens (a tartalékok léte, a
tartalékokhoz való ragaszkodás mentalitása) határozza meg. Látványos felfutás részükről már nem várható, mert -- tapasztalataink szerint -- eddigi gyakorlatukon, tegnapról hozott mentalitásukon nem fognak változtatni. Az állami centralizáció fokozódása esetén erőteljesen kellene karcsúsítaniuk, s ez nehéz helyzetbe hozná őket. Központi lazítás esetén viszont (a reformfolyamatok elszabadítása esetén) föltehetően nem lesznek igazán versenyképesek, mert az igazi versenyhez a tudásuk és a rutinjuk túlságosan korszerűtlen. Nehéz helyzet esetén nem gazdasági manővereken, hanem a magánvagyon kimentésén fognak dolgozni (részben ma is ezt teszik).

A függő vállalkozói szerepben tevékenykedő volt elit sorsa az országos jellegű
gazdaságpolitikától függ. Mivel teljes körű strukturális váltás nem történhet, lassú nyitás esetén még sokáig a porondon maradnak. Nem tartjuk valószínűnek, hogy vállalkozásaikat igazán kifuttatnák, hogy valamilyen komolyabb és látványosabb dologba fognának. A szocialista vagyon egy részét átmentik maguknak, de ugyanakkor ez a vagyon magánvagyonként föltehetőleg elrejtődik, tartalékba helyeződik. Sem életkori, sem habitusbeli adottságaik nem teszik lehetővé, hogy igazán belépjenek a vállalkozói arénába. A jelzett rétegnek a régió szemszögéből nézve igen regresszív szerepe van, s e szerep további működése (elszívás, rejtett felhalmozás stb.) a vidéket tulajdonképpen fokozatosan szegényíti.

Az országos jellegű változások természete a középkorú műszaki értelmiségiek sorsát
határozhatja meg a legjobban. A gazdasági reform további stagnálása esetén lassabban ugyan, de mindannyian elérik a volt elit gazdasági erejének és szimbolikus súlyának mértékét. Az egyéni vállalkozásokat támogató intézkedések esetén ennél sokkal gyorsabb pályára számíthatunk. Ez esetben a korábbi szaktudás, a megszerzett tapasztalat és az ambíció nem csupán elitszerepbe, hanem kulcspozícióba is emelheti e réteg egy részét. Nyelveket tanulnak, figyelnek a megjelenésükre, az utazásokat tudatosan is tapasztalatszerzésre használják, s ez mind-mind megtérülhet. Technokrata gondolkodásmódjuk, a patetikus nyelvezettől való idegenkedésük miatt ebben a régióban a társadalmi szereppel mindig jelentős mértékben fognak törődni gazdasági erejük szimbolikus erővé való konvertálásával.

A vállalkozó városi fiatalokról a 2-ik részben elmondottak alapján nyilvánvaló, hogy
ennek az „üzletre” specializált rétegnek elismert elitszerepe nincsen. Gazdasági súlyuk nem igazán átlátható, valamiféle kapcsolatban a műszaki értelmiségiekből verbuválódott vállalkozói réteggel vannak.

Mivel ez a réteg a lassú és következetes építkezés elvét nem hajlandó követni, vagy bejön
nekik a nagy üzlet, vagy nem. Életkori és alkati sajátosságaik ezután is a nagy fogás keresésére fogják ösztönözni őket. A folytonos keresést biztosító anyagi hátteret megteremtették, de a nagy sikerre kevés az esély. Nem átlátható, hogy milyen tudást halmoztak fel (csak a balkáni ügyintézés magas iskoláját járták ki , vagy esetleg megtanulták a birodalomépítés alapvető technikáit is?), ezért jövőbeli szerepüket nem tudjuk pontosan megítélni. Valószínűnek tartjuk, hogy erőteljesebb privatizáció esetén más elitrétegek által építendő szerkezetekben lesznek majd sikeres alkalmazottak.

A városi kísérletezők helyzetének jövőbeli alakulása tartogatja a legtöbb ismeretlent.
Ezekben az elsőgenerációs városi családokban a gyerekek tulajdonképpen mintegy továbbviszik a nyolcvanas években megtorpant mobilitást, legalábbis az aspirációk szintjén. S ez fontos dolog, mert az igen rövid távon beinduló menedzser- és vállalkozásképzési szerkezetekben sok a szabad hely, s ezeket a helyeket várhatóan a jelzett kísérletező családokban a gyerekei fogják betölteni. Az első hullámban tanulókból pedig több mint bizonyosan elit lesz, olyan nagy ezen a téren a hiány. A kísérletező szülők nem kívánnak maguknak elitszerepeket, gyerekeiket a mobilitásra fogják biztatni, s a régió társadalmi konjunktúrája a tanulást vállalók első hullámát az elitszerepek fele tereli (ez a helyzet hasonló az ötvenes évekhez, csak akkor a humán elitet termelte ki a társadalmi konjunktúra
hasonló módon).

Itt egy érdekes paradoxon működik (illetve fog működni): az első három kategóriához
tartozó családokban a szülők az elitszerep megszerzésére vagy megtartására törekednek, s a
gyermekeiket inkább elindítják az elitpályán, mintsem tanulásra késztetnék. A kísérletező családok a szülők lemondanak a további mobilitásról, anyagiak hiányában nem tudják vállalkozásukat elindítani, ezért a tanulás (a folytatás) fele irányítják gyerekeiket. A társadalmi konjunktúra pedig az öt-tíz éven belül esedékes átfogó elitcsere révén elitszerepekbe helyezi őket.