Életveszélyben van a sepsiszentgyörgyi Kovács Edina Dorottya. A másfél éves gyermek súlyos betegségben szenved születése óta, ugyanis édesanyja fogalmazása szerint „dupla érkijövetel van a jobb szívkamrájában”.
A kislány 3,6 kilóval született, jelenleg 8,5 kilogrammot nyom az optimális 13 kiló helyett, 74 centiméter magas. A rendellenességet már születésekor észrevették, háromhónapos korában pedig Marosvásárhelyen megműtötték.
Az orvosok már akkor közölték a szülőkkel: egy újabb műtét szükséges ahhoz, hogy a pitvar ne menjen tönkre – ami a kislány életébe kerülne –, azt viszont nem tudják vállalni. „Elmondták nekünk, hogy eddig kétszer találkoztak hasonló esettel, és egyik sem sikerült, így hát inkább nem kockáztatnak, Magyarországra kell vinni a kicsit” – meséli az édesanya, Kovács Edit.
A szülők június 18-án a budapesti Gottsegen György Országos Kardiológiára szállították a kislányt. Kiderült, a műtét 4,5 millió forintba, azaz mintegy 56 700 lejbe kerül. „Rögtön a hazatértünk után nekiláttunk a gyűjtésnek, de nehezen megy. Gondolkodtunk azon is, hogy elcserélnénk a lakást, de most már a kétszobás lakások is olyan drágák, hogy nem éri meg azért a különbözetért.“
Olaszországban is kerestek megoldást, ott azonban 23 millió forint egy ilyen beavatkozás, Romániában pedig nincs lehetőség erre a műtétre, pedig ebben az évben sorra kellene kerüljön. A szülők sokfelé jártak és járnak segítséget kérni, Becali alapítványát is felkeresték, tudván, ő szokott segíteni a gyerekeken. Az egyházzal is felvették a kapcsolatot, visszajelzést viszont nem kaptak, ahogyan magyarországi alapítványoktól sem, sőt, az itteni egészségügyi minisztertől sem, akit háromszor is felkerestek.
„Az a probléma, hogy Szentgyörgy kicsi város, az emberek sem olyan gazdagok, hogy könnyen segíthetnének – mondja Kovácsné. – Pedig annál nagyobb fájdalom nincs, mint látni a gyerekedet betegen és tudni, hogy nem tudsz segíteni rajta.”
Az édesanyát a 0724 686 585-ös telefonszámon lehet elérni, az anyagi segítséget pedig a RO37BTRL01501201F59117XX bankszámlaszámra lehet utalni.
Személyes információk és támogatási szerződés -
Kovács Gyula, tel. 0745 890 890
Köszönettel, a Kovács család
(erdely.ma)
|
|